ELEKTROnet Online
A siker sikert szül: a tavalyinál háromszor több csapat készül az idei Elektromobil versenyre
A Robert Bosch Power Tool Kft. által hirdetett, Miskolcon megrendezésre kerülő Elektromobil versenyen idén második alkalommal mérhetik össze tudásukat azok az elektromos hajtással rendelkező járművek, melyeket magyar felsőoktatási intézmények hallgatóiból álló csapatok terveznek és kiviteleznek.A tavalyi sikernek köszönhető, hogy a közel 100 csapatot számláló mezőnyben idén nagyszámú nemzetközi mérnök team-et és közkívánatra középiskolai tanár-diák csoportokat is köszönthetünk
A kínai és indiai fiatalok átalakítják a Vállalati Információs Technológiát
Az Accenture tanulmány továbbá megállapítja, hogy a millenniumi (Y) generáció Nyugat-Európában lemaradozik.A Kínában és Indiában működő vállalatok és szervezetek globális kompetitív előnyt ragadnak meg a fiatal dolgozók és diákok erősségeit kihasználva. Az Accenture új tanulmánya szerint a világban e fiatalok a vállalati információs technológia legintenzívebb használói
Nav N Go: 2010 a mobil szektorban elért sikerek éve lesz
A magyar szoftverfejlesztő cég széleskörű, mobil navigációs megoldásait mutatja be a Mobile World Congress rendezvényen, Barcelonában.A független navigációs szoftvergyártó idén első alkalommal vesz részt a Barcelonában megrendezett Mobile World Congress rendezvényen. A vállalat a térkép- és tartalomszolgáltató Navteq-kel együttműködve állítja ki három különböző platformra, Androidra, Windows Mobile-ra és Apple iPhone-ra kifejlesztett legújabb globális navigációs megoldásait. Emmellett bemutatják a 2010 első negyedévében partnereik eszközein sikerrel bemutatott iGO My way különböző verzióit
Hazai piaci körkép: tovább koncentrálódik a személyazonosság-kezelési piac, mi várható idén?
Jelentős átrendeződés tapasztalható a hazai IAM (Identity and Access Management - személyazonosság- és hozzáféréskezelési biztonsági megoldások) piacon.Annak ellenére, hogy az IAM piac 2008-ban mindössze 3,81 millió dollárt tett ki, a terület rendkívül dinamikusan fejlődik: évente átlagosan 26,2 %-kal bővül a következő 5 évben, jóval meghaladva a hazai IT-piac átlagos növekedését ebben az időszakban - derül ki az IDC Magyarország független piacelemző vállalat legfrissebb elérhető adataiból. Azért dönt egyre több vállalat IAM megoldások bevezetése mellett, mert könnyebben teljesítik az egyre növekvő és szigorodó iparági és törvényi szabályozásokat (compliance, SOX, PSZÁF stb.), valamint egyszerre biztosítják adataik védelmét és elérhetőségét
Öröm ránézni és használni: Nokia 6303i classic
A Nokia bemutatta a Nokia 6303i classic telefont, egy kifinomult és kompakt készüléket, mely a Nokia 6303 classic nyomdokaiba lép, és azt a sikeres receptet használja, amely a Nokiát világelsővé tette a mobiltelefonok piacán.A készülék remek ár-érték arányt képvisel gazdag funkció kínálatával és megközelítőleg 105 euró nettó kiskereskedelmi árával
A X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyről
Ilyen még nem volt!!! Éles tesztverseny és 10.000 Euro összdíjazás a jubileumi X. BME Challenge24 Nemzetközi programozó versenyen!Ugye nem akarsz te sem lemaradni?! Még nem vagy elkésve semmivel, ugyanis a próbaversenynek köszönhetően február 23. 23:59-ig (CET) lehet regisztrálni a verseny hivatalos honlapján
Böngészni sem biztonságos?
Bármely weboldal tartalmazhat olyan rosszindulatú kódot, amely kártevőket kísérel meg letölteni a látogatók számítógépére.Ezzel a módszerrel fertőz a havi toplistán rögtön a második helyen debütáló JS/TrojanDownloader.Agent trójai is. A magyar január havi víruslista első helyén tavaly október óta a Conficker áll, amely az operációs rendszer frissítésének hiányát, a gyenge admin jelszavakat és az automatikus futtatás lehetőségét kihasználva terjed
Szakértők segítenek a szoftverbörzén
A virtuális kiállításon ingyenes az informatikai szaktanácsadás.Neves szakértőkkel találkozhatnak a látogatók az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállításon, akik ingyenes szaktanácsadást nyújtanak az informatikai megoldások iránt érdeklődő vállalati döntéshozók számára
Mobil Világkongresszus: ismét magyar cégek a mobiltávközlés legnagyobbjai között
A mobil iparág legjelentősebb eseményén, a februári Mobile World Congress-en, Barcelonában állít ki ismét négy magyar cég.Az Allround, a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a magyar standon
A Kingston Technology 4,1 milliárd dolláros stabil árbevételt ért el 2009-ben
A Kingston Technology Company, Inc., bejelentette, hogy globális árbevétele 2009-ben elérte a 4,1 milliárd amerikai dollárt, ami 100 millió dolláros növekedést jelent 2008-hoz képest.A vállalat bevételének növekedése elsősorban az átlagos eladási ár emelkedésének, az ügyfelek és fogyasztók részéről tapasztalható kiegyensúlyozottabb keresletnek, valamint a cég mozgóalkatrész nélküli meghajtók (SSD-k) piacára való belépésének tulajdonítható. Az árbevétel emelkedése változást jelent az előző évhez képest, amikor a lapkák túlkínálata és a meggyengült világgazdasági helyzet visszaesést eredményezett a memóriaágazatban
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments