ELEKTROnet Online
Kevesebb cég alakul, sokkal kevesebb tőkével
Idén november végéig összesen 29 224 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, csaknem kétezerrel kevesebb, mint tavaly az első tizenegy hónapban – derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából. Még drasztikusabban csökkent a vállalatokba befektetett tőke: tavaly 11 hónap alatt húsznál több olyan vállalatot alapítottak, amely jegyzett tőkéje eléri az egymilliárd forintot, idén csak tízet. Tízmilliárd fölötti tőkéjű társaság nem is alakult, a tavalyi rekord jegyzett tőkéje pedig több mint tízszerese az idei top10 összes tőkéjének
A Sensirion SDP szenzorai a nyomást és tömegáramot is mérnek
A kalibrált differenciál nyomásérzékelők felhasználhatók az iparban, de megvan a helyük minden okos házban is
Villanyozd fel gyermeked képzeletét Karácsonykor is!
Az első lámpák megjelenése óta több, mint 200 év telt el és azóta a lámpagyártás hatalmas változáson ment keresztül. Míg régen a legfőbb cél az izzó nagyobb teljesítményének és biztonságos működésének elérése volt, ma ezek már mind alapfeltételek, amelyek – az új vásárlói igények megjelenésével – kiegészültek a designtervezéssel. A mai lámpákkal szemben elvárás, hogy ne csak fényt, de élményt is nyújtsanak. A Philips ezt az igényt szeretné kiszolgálni új, innovatív fejlesztéseivel. Legújabb termékeikkel azonban nem a felnőtteket célozzák, hanem a különleges képzelőerővel rendelkező gyerekeket
Munkaidőben gázturbina-alkatrészt, otthon karácsonyfát nyomtat a kutató
Ha teljesen egyedi és személyre szabott karácsonyfát szeretnénk, két megol-dást is választhatunk. Az első: 12 év gondos ápolás az ültetéstől a kivágásig. A másik: pár óra alatt otthon nyomtatunk magunknak egyet 3D printerrel. Pont ezt tette szabadidejében Olaf Rehme Siemens-kutató is, aki kísérletéhez egy nem mindennapi anyagot használt fel
CES 2014: magyar tech cégek globális pályán
Több magyar fejlesztőcég is megmutatja magát a világnak az év legpezsgőbb digitális trend seregszemléjén Las Vegasban. A GPS Tuner, a Leonar3Do és az Xdorid már büszkélkedhet nemzetközi sikerekkel, a CES pedig meghozhatja számukra az igazi áttörést. Technológiai óriáscégek és innovatív start-upok január elején mintegy 20.000 vadonatúj fejlesztésről rántják le a leplet a szakma legbefolyásosabb képviselői előtt
Dúskál a szabadalmakban a Xerox
A napokban a Xerox kitüntette az eltelt időszak legsikeresebb saját innovátorait, akik a találmányaikkal rengeteget adtak hozzá az iparág fejlődéséhez, a Xerox piavezető pozíciójának megőrzéséhez
2014-ben is lesz Elektronikai Konstrukciós Verseny!
A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. meghirdeti a XVII. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt a 2013/2014-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával
Új mobil alkalmazás a mérnöki munka könnyítésére
Az RS Components bemutatta első, iOS-alapú mobil eszközökhöz kifejlesztett, tervezést támogató alkalmazását. Az új, díjmentesen letölthető alkalmazás az RS Toolbox nevet kapta, és központi hozzáférési pontot jelent a legnépszerűbb elektronikai tájékoztató anyagokhoz, számoló- és átváltó eszközökhöz, emellett könnyen kezelhető mind a tervezőmérnökök, hobbitervezők és hallgatók számára
600 ezer euró értékben bővült itthon a Siemens
Akár évi egymilliárd forintot meghaladó forgalomnövekedést is eredményezhet a jövőben a Siemens Késmárk utcai telephelyén végrehajtott, gyártókapacitás-bővítő beruházás, melynek hivatalos átadására nemrég került sor. Az eseményen részt vett Turóczy László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, László Tamás, az üzemnek helyt adó XV. kerület polgármestere, illetve Sipos Gábor főépítész
Egy rendszer mind felett
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet kínálatában elérhetővé vált a NetIQ Advanced Authentication Framework. A megoldás lehetővé teszi, hogy a vállalatok egyetlen keretrendszerben használják, kezeljék és felügyeljék az összes hitelesítési és azonosítási eszközüket, az intelligens kártyáktól kezdve az egyszer használatos jelszavakon és az ujjlenyomat-leolvasáson át a mobiltelefonnal vagy pendrive-val történő azonosításig, illetve a tokenek használatáig
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments