FőoldalInformatika

Informatika

2015-re vonatkozóan is elkészítette éves informatikai előrejelzését a Stratis vezetési tanácsadó cég. Többek közt a Gartner-, és más nemzetközi kutatásokat elemezve, valamint a hazai trendeket és tapasztalatokat megvizsgálva a cég szerint két kiemelkedő fontosságú folyamat formálhatja az informatika szerepét és megközelítését a szervezetek életében: az informatika kétpólusú üzemmódjának körvonalazódása és a hangsúlyosan digitális üzleti modellek térhódítása

A jelszavas azonosítás egyre inkább elavultnak számít, mivel ezeket az adatokat egyre könnyebben törik fel vagy lopják el rosszindulatú személyek – amint azt az elmúlt idők incidensei is bizonyítják. A vállalatoknak tehát új azonosítási megoldások után kell nézniük az ügyfeleik és alkalmazottaik esetében egyaránt

Az informatika az egyik leggyorsabban fejlődő terület napjainkban, amely komolyan befolyásolja a szervezetek működését és az emberek magánéletét egyaránt. A folyamatosan megújuló technológiák mellett csak az lehet naprakész, aki tisztában van a legfrissebb irányzatok és újdonságok jelentőségével

A bűnözők logikája azonos és örökérvényű. A zsebtolvaj is a tömött közlekedési járműveken dolgozik, és az online támadó is a legnépszerűbb közösségi oldalakon gyűjti áldozatait. Míg régen a torrent és pornó oldalakat tették leginkább felelőssé az internetes csalások, átverések és vírusok terjedéséért, manapság ezek jelentős része már kifejezetten a Facebook felületére specializálódott, így érve el a lehető legnagyobb tömeget

A Kaspersky Lab bemutatta új mobilalkalmazását a Kaspersky QR Scanner-t, amely kompatibilis mind Android, mind Apple iOS operációs rendszert futtató készülékekkel. A vállalat mobilalkalmazása nem csak olvassa a QR kódba ágyazott információkat, de figyelmezteti is az alkalmazás felhasználóját, abban az esetben ha a beolvasni kívánt kódban esetleg veszélyes hivatkozást talál

Digitális aktivitásunkkal közel annyi „koszt" termelünk, mint a légi közlekedés. Ahogy az otthonunkat is tisztán tartjuk, úgy online életterünkre is ráfér néha az alapos porszívózás. Hogy a porcicáktól megszabadulhassunk, az Electrolux megalkotta a világ első digitális porszívóját, a World Wide Vac-et!

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a NetIQ Secure Configuration Manager 6.0. Az eszköz ellenőrzi a vállalat rendszereinek beállításait, és jelzi, ha azok eltérnek a megfelelőségi előírásoktól, illetve a legjobb gyakorlatoktól. A megoldás révén így a szervezetek egyszerűen kivitelezhetik és igazolhatják a compliance követelmények teljesítését, legyen szó akár a SOX, a PCI DSS, a HIPAA, a FISMA vagy a NERC CIP és egyéb szabályozások feltételeiről

Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. A decemberi toplista mellett egy hazánkban is jelentős januári veszélyre figyelmeztet a cég. A napokban ugyanis egy váltságdíjszedő és fájljainkat titkosító kártevő vadonatúj változatát jelentették Magyarországról, valamint a kelet-közép európai régió több országából is. A naprakész ESET biztonsági programmal rendelkező felhasználók gépe már megfelelő védelemmel van ellátva

Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton, a Telenor székházában nyitja meg európai támogatóközpontját

A használt okostelefonok újraértékesítése lehet a mobilszolgáltatók egyik új piaca, ám ez kockázatokat is rejt. A Blancco arra figyelmeztet, hogy amennyiben nem megfelelően végzik el a forgalomba visszakerülő készülékek törlését, veszélybe kerülhet mindaz a személyes és üzleti adat is, melyet az eszközökön tároltak eredeti tulajdonosaik

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény