FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: rendszerintegrátor

rendszerintegrátor

A nemzetközi turista forgalom 2030-ra várhatóan eléri a megdöbbentő 1,8 milliárdos számot. A Turisztikai Világszervezet, az ENSZ fenntartható turizmus előmozdításáért felelős ügynöksége szerint ez körülbelül 29 százalékos ugrást jelent a 2018-as adatokhoz képest

A jelenlegi állás szerint az adatközpontok piacán exponenciális növekedésre lehet számítani. Ez nem egy új keletű felismerés. A Microsofttól és az Amazon Web Services-től kezdve, a Google-ig vagy az Apple-ig, a technológia nagyágyúi szüntelenül keresik a telephelyeket és a biztonságos finanszírozást, hogy újabb és újabb adatközpontokat nyithassanak. Ha csak az elmúlt évet nézzük: az Amazon és a Google több új adatközpontot nyitott meg, mint bármely másik internetes vagy felhőszolgáltató

Az RS Components bejelentette, hogy kínálatában mostantól elérhető 11 új tápegységsorozat a TRACO Powertől, amelyek mindegyike megfelel a gyorsan növekvő gyógyászati piacok követelményeinek

A „Horizont 2020 Zöld járművek” program keretében az Európai Unió által létrehozott négyéves projekt 2017 októberében indult azzal a céllal, hogy fejlessze és tesztelje a nagyteljesítményű töltési megoldásokat a nagyméretű és nagy igénybevételű városi alkalmazásokhoz. A jelentés a már meglévő szabványtervezetekre alapozva ismerteti a nehéz tehergépjárművek automata töltésére vonatkozó jellemzőket

Az RS Components a Harting népszerű Han csatlakozóalkatrész-sorozatán alapuló előhuzalozott, egyvégű kábelszerelvényekből álló új termékcsaládot mutatott be. A szerelvények egy sor általánosan használt kábel/csatlakozó kombinációval gondoskodnak a számos alapvető kábelezési igénynek való megfelelésről. A termékek kizárólag az RS Components kínálatában kaphatók

YuMi, az ABB innovatív ipari robotja – melynek működése egyszerre precíz és rugalmas, hiszen a legbonyolultabb feladatokat is hajszálpontosan hajtja végre, ugyanakkor teljesen biztonságosan végzi munkáját a jövő gyárában dolgozó emberek között – változatos „munkaköri” portfóliót mondhat magáénak, mely most az ATM-teszter funkcióval bővül

Az RS Components két új sorozatott mutatott be az RF Solutions RF moduljai közül. Ezeket LoRa-alapú, alacsony fogyasztású, nagy kiterjedésű hálózatokhoz (LPWAN) tervezték IoT-környezetekbe

Az utóbbi évtizedben a tűzesetek száma csökkenő tendenciát mutatott, ez a tendencia azonban megfordulni látszik: az elmúlt két évben Nagy-Britanniában 167 150 esetet jelentettek a tűzoltóknak. Ebből a 167 150 esetből 334 követelt emberéleteket, és több mint 3000 esetben szenvedett valaki súlyos balesetet. Az Electrical Safety First (brit villamosbiztonsági szervezet) adatai szerint az Angliában bekövetkezett tüzek többsége villamos gyújtású, sokat valamilyen háztartási készülék helytelen használata okoz

Az RS Components immár a különféle automatizálási piacokra szánt intelligens kommunikációs modulok, többek között terepibusz- és ipari ethernet alapú eszközök professzionális fejlesztésével foglalkozó KUNBUS gyártót is a beszállítói között üdvözölheti

Az R-Series V az MTS Sensors ipari pozíciószenzorainak negyedik generációját követi a sorban. Az új, ötödik generációs eszközök újdonságai közé tartozik a nagyobb rázkódás- és hőmérséklet-állóság, a kompatibilitás az Ipar 4.0-alkalmazásokkal, illetve akár a jelenlegi alkalmazásokkal is. Az új szenzorok használat közben is tartogatnak kellemes meglepetéseket, amelyek közül kiemelkedik az akár 4 kHz extrapolált mintavételezési sebesség, a Profinet IRT (Isochronous Real Time) és EtherNet/IP CIP Sync (Commin Industrial Protocol) protokolltámogatás, illetve a ±2 µm tipikus jitter

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény