netiq
![](/images/stories/cikkek/2016/02/novell-filr-2.jpg)
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell Filr 2.0. A megoldás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközön elérjék és megosszák dokumentumaikat, miközben az informatikai szakemberek a meglévő tűzfalak és érvényben lévő hozzáférési jogok segítségével tartják fent a biztonságot. A legújabb kiadás minden eddiginél egyszerűbb és gyorsabb elérést kínál a felhasználók számára a „Files on Demand” funkciónak köszönhetően, emellett új adminisztrációs képességekkel könnyíti meg a rendszergazdák munkáját
![](/images/stories/cikkek/2016/02/novell-5-tanacs.jpg)
Tudományos felmérés igazolja a távmunka hatékonyságát, a munkamódszer elterjedtsége azonban egyelőre elég alacsony. Magyarországon 2014-ben az alkalmazottak mindössze 3,4 százaléka dolgozott távmunkában, és ez az arány az EU-országokra vetítve is csupán 5,8 százalék. Az alacsony számok mögött összetett okok húzódnak. Sok helyen például az is közrejátszik, hogy a munkaadó nincs tisztában azzal, hogyan gondoskodhatna a biztonságos és hatékony távmunka feltételeiről
![](/images/stories/cikkek/2016/01/netiq-change.jpg)
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy új változat érhető el a NetIQ több termékéből, beleértve a Change Guardian, az Access Manager, a Group Policy Administrator és a Sentinel szoftvereket. Az új kiadások segítik a vállalatokat a biztonsági kockázatok csökkentésében, valamint a naprakész védelem fenntartásában
![](/images/stories/cikkek/2016/01/novell-5-1.jpg)
Informatikus berkekben minden év elején előkerül az a poén, hogy „My new year’s resolution is 1920×1080.” Aki azonban szeretné egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a napi munkáját, az hasznosabb dolgokat is megfogadhat. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szakértői elmondják, tapasztalataik szerint milyen fogadalmakat érdemes tenniük idén az informatikai szakembereknek
![](/images/stories/cikkek/2015/12/9-tipp.jpg)
A hagyományos csatornák mellett egyre többen használják az internetet a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Egy friss felmérés szerint a hazai internetezők 74 százaléka tervezi, hogy online áruházból is rendel az idei szezonban. Hogy az ünnepek valóban nyugalomban teljenek, az online veszélyekre is fontos odafigyelni, amelyek száma folyamatosan nő
![](/images/stories/cikkek/2015/11/suse-storage.jpg)
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE éves SUSECon konferenciájával egy időben elérhetővé vált a SUSE Enterprise Storage 2. A SUSE elosztott, szoftveralapú tárolási rendszerének új kiadása az első és egyetlen Ceph-alapú megoldás, amely különböző operációs rendszereket is támogat. A SUSE partnereivel közösen azon dolgozik, hogy a SUSE Enterprise Storage megoldást a 64 bites ARM technológiára épülő eszközökön is minél hamarabb elérhetővé tegye
![](/images/stories/cikkek/2015/10/suse.jpg)
Egy nemrég készített kutatás arra mutatott rá, hogy az IT-biztonsági szakemberek számára a legigényesebb időtöltés nem a támadások kivédése, hanem a szoftverfoltozás. A felmérésben részt vevők 35 százalékánál a házon belül fejlesztett alkalmazások sérülékenységeinek felkutatása és javítása számít a leginkább időigényes feladatnak, míg 33 százalék esetében a készen vásárolt szoftverekkel kapcsolatban hasonló a helyzet. A szoftverek frissítése azonban a megfelelő stratégiával és megoldásokkal egyszerűsíthető
![](/images/stories/cikkek/2015/10/suse-docker.png)
A SUSE bejelentette, hogy teljes körű támogatást nyújt a nyílt forráskódú Docker használatához. A legelterjedtebb konténervirtualizációs technológiának számító eszközt 2013-as indulása óta több mint 50 millióan töltötték le, a használatával konténerekbe helyezett alkalmazások száma pedig meghaladja a negyvenezret
![](/images/stories/cikkek/2015/09/netiq.jpg)
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet és az IDC Hungary közös sajtótájékoztatóján a hazai IT-biztonsági piacon megfigyelhető, valamint a közeljövőben várható változásokat elemezte. Ma Magyarországon a biztonsági megoldások számítanak a második leggyorsabban növekedő szoftverszegmensnek. Ezen belül is a biztonság- és sérülékenységkezelés (SVM), valamint a személyazonosság- és hozzáférés-kezelés (IAM) számít kiemelkedő területnek, és ez utóbbiban a NetIQ több éve piacvezető Magyarországon
![](/images/stories/cikkek/2015/08/iot-hack.jpg)
Kényelmes dolog, ha okos eszközeink az internetre csatlakozva gyűjtik az adatokat és kommunikálnak egymással annak érdekében, hogy számunkra minden gördülékenyen menjen. Például az okosautónk hazaszól az okosotthonunknak, hogy elindultunk hazafelé a munkából, és bekapcsolhatja a légkondicionálót, hogy kellemes hűvös várjon minket. De ami az internethez kapcsolódik, azt fel is törhetik rosszindulatú személyek, és visszaélhetnek az adott eszköz képességeivel
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments