FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: kütyü

kütyü

A 2018. évi piac nem alakult a Sony szája íze szerint, ezért az okostelefonos részleg beolvad két nyereséges üzletágba

Bár már korábban beharangozta a terméket, mégsem lesz belőle semmi. Az Apple riválisai már piacra dobták vezeték nélküli töltőjüket

Sokak álma a jogosítvány, és meg is tesznek mindent, hogy a rózsaszín plasztik kártya végre az övék legyen. De az igazi kihívások csak ez után jönnek! Kezdő vezetőként, oktató nélkül, egyedül lenni az autóban, a hömpölygő forgalom közepén, egyszerre felemelő és sokkoló érzés. Több ezer kilométer, mire fokozatosan összegyűlnek a kellő tapasztalatok, kialakul a rutin. Jó lenne a kétértelmű helyzeteket utólag megbeszélni, kérdezni, tanácsot kérni valakitől. Vagy csak tudni, hogy nem vagyunk egyedül és valaki vigyáz ránk. Hasznos útitársként ebben is segítenek a számos beépített extrával felszerelt Mio fedélzeti kamerák – akár kezdő, akár gyakorlott sofőrök vagyunk

Te is sokszor szembesültél már azzal, hogy nincs elég port a laptopodon? Gyakran okozhat gondot munka közben, ha az egered mellett egy monitort is csatlakoztatnál a gépedre. Ha pedig még egy pendrive-ot vagy egy kártyaolvasót is használnál, még nagyobb fejtörést okozhat, hogy épp mit húzz ki. Az ilyen helyzetekre nyújt praktikus megoldást a Kingston Nucleum USB-C elosztó, amellyel egyszerre hét kiegészítő eszközt is csatlakoztathatsz újabb típusú MacBookodhoz, így hatékonyabban dolgozhatsz és kimaxolhatod kreativitásodat

A Kingston Digital Europe Co LLP bemutatta új Data Center 500 sorozatú nagyvállalati SSD-meghajtóit, melyek kimagasló teljesítményt nyújtanak a fejlett adatközponti alkalmazások számára, a fejlesztési folyamatoktól kezdve a végfelhasználók kiszolgálásáig. A felhasználói adatok biztonsága érdekében a DC500 meghajtók végponttól végpontig terjedő adatútvonal-védelemmel és áramkimaradás elleni védelemmel rendelkeznek, így hirtelen áramszünet esetén sem fenyegeti veszély az éppen mozgó adatokat. Mindkét SSD megfelel a Kingston szigorú szolgáltatásminőségi (QoS) követelményeinek, továbbá kiszámítható random I/O-teljesítményt és alacsony késleltetést biztosítanak a különféle olvasási és írási műveletekhez

A Huawei tízmillió Mate 20 és Mate 20 Pro készüléket értékesített világszerte a két termék piaci bevezetését követő első közel öt hónapban — adta hírül a vállalat Fogyasztói Üzletága. A gyártó legújabb zászlóshajó-készülékei jól teljesítettek a globális okostelefon-piacon; elődeikhez képest feleannyi idő alatt érték el az eladási rekordot. A Huawei tavalyi okostelefon-szériái iránt az érdeklődés Magyarországon is kiemelkedő: a gyártó 2018-ban a piac méretéhez képest hazánkban értékesítette a legtöbb csúcskészüléket a közép-kelet-észak-európai régió országai közül

A Huawei bemutatta legújabb belépő kategóriás okostelefonját, az Y7 2019-et. Az Y széria legfiatalabb tagja a gyártó csúcskészülékeihez hasonlóan, okos-akkumulátor megoldásokkal és fejlett mesterséges intelligencia vezérelt kamerarendszerrel rendelkezik. Az Y7 2019 segítséget nyújt a közösségi médiában aktív felhasználók számára is: a készülékkel részletgazdag, tűéles portréfotók és kiváló minőségű éjszakai felvételek is készítetők. A Huawei Y széria legújabb okostelefonja várhatóan idén márciusban érkezik a hazai boltok polcaira

Az idei Consumer Electronics Show (CES) kiállításon a Dell és az Alienware egy sor innovációt jelentett be. Csúcsminőségű, vékony, könnyű és megfizethető gépeket az amatőr és a profi játékosok számára – a növekvő PC-s gamerpiac igényeinek kielégítése, valamint a személyre szabottabb és elérhetőbb játékélmény érdekében

A Dell több mint harminc év céltudatos innovációjára épülő, új és továbbfejlesztett termékek és szoftverek sorát mutatta be a CES-en

A Huawei Technologies globális árbevétele 2018-ban 21 százalékkal emelkedett, elérte a 108,5 milliárd dollárt. A legjobban a fogyasztói üzletága növekedett, összesen 200 millió okostelefont szállított le, amely 30 százalékos növekedés. A gyártó eddigi egyik legjobb évét tudhatja magáénak: az 5G-s mobilhálózatok építésében már 26 kiépítési szerződést kötött, és 2018 második negyedévében a vállalat a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójává lépett elő, 14,6 százalékos globális piaci részesedéssel. Ezzel immár nem csupán a hálózati eszközök piacán tartozik a legnagyobbak közé

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény