FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: epapír

epapír

Az E-papír, illetve EPD (Electronic Paper Display) kifelezések olyan opto-elektronikai kijelző technológiát takarnak, mely a hagyományos papíron fekete vagy színes tintával írott szöveg természetes fényben való olvashatóságát közelíti meg elektronikus úton. Ezek az eszközök általában sokkal jobb megjelenítést biztosítanak, mint a hagyományos folyadékkristályos, vagy TFT kijelzők, mivel a kontrasztjuk, betekintési szögük sokkal nagyobb azokénál, és a külső fényt verik vissza ahelyett, hogy saját fénykibocsátással jelenítenének meg tartalmakat, hasonlóan, mint a hagyományos papírra nyomtatott médiák. Az ideális e-papír direkt napfényben is jól olvasható, sokszor kontrasztosabb, mint az újságpapíron megjelenő szöveg. A más technológián alapuló elektronikus kijelzőkkel szemben az E-papír olvasásakor a szem kevésbé fárad, ráadásul energiát csak a tartalom változtatásakor fogyasztanak, a statikus kijelzéshez nincs szükség táplálásra. Jelen írásunkban a technológia alapjaival, előnyeivel és hátrányaival szeretnénk megismertetni az érdeklődő kollégákat, az Endrich által forgalmazott E-papír kijelzők bemutatásán keresztül

A Pervasive Displays új elektronikus papír (e-papír) kijelzőket jelentett be belső időzítő vezérlőkkel (iTC) ellátva. Ezzel a megoldással sikerült kiküszöbölni a külső mikrokontrollerektől való függést időzítésvezérlés tekintetében, amely jelentősen egyszerűsíti a kijelzőkkel végzett fejlesztőmunkát, mivel a kijelző meghajtásához szükséges hullámformák magából a kijelző chip-on-glass meghajtóáramköréből származnak

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény