FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: díjátadó

díjátadó

A Huawei csúcstelefonja, a P20 Pro nyerte el idén az EHA (European Hardware Association) legjobb okostelefon („2018 Best Smartphone”) díját. A technológiai szaksajtó nagyjait felvonultató zsűri az EHA történetében először a vállalat több termékét is elismerésre jelölte: a kategóriagyőztes P20 Pro mellett a legjobb okostelefon címért küzdött a Huawei tavalyi zászlóshajó terméke, a Mate 10 Pro, illetve tablet kategóriában az új Media Pad M5, a legjobb notebookok sorában pedig a Matebook X is szerepelt a finalisták között

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 29 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek. A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az Országházban, március 28-án adják át

Idén is a Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ) őszi évadnyitó rendezvényén, az INFOHAJÓ-n adták át az Év CIO-ja, valamint a tavaly alapított, a szervezet elnökeként hosszi időn át tevékenykedő Braun Péter nevét viselő elismerést, amellyel a Szövetség a 35 évnél fiatalabb informatikai vezetők munkáját szeretné elismerni

Idén tizenharmadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands és Business Superbrands szakmai díjakat. A bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a cégek eddigi sikerességét és hitelességét. A díj célja kettős: a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása. A bizottság döntése alapján az ABB Kft-t harmadjára is érdemesnek találták a Business Superbrands elismerésre

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott több mint 10 millió forinttal a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás

Idén immár 27. alkalommal kerül átadásra a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díj. A díjazottak között van a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója, a MELT alelnöke, dr. Kazi Károly úr is

2015. november 17-én vette át Rencz Márta, a BME VIK Elektronikus Eszközök Tanszékének professzora az ASME (American Society of Mechanical Engineers) éves konferenciáján (Houston) a szervezet Allan Kraus Thermal Management Medal kitüntetését, első nőként a díj 2009-es alapítása óta

Az Ericsson Magyarország K+F szervezete nyerte el idén a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata által meghirdetett „Az Év Coaching Szemléletű Szervezete" díjat, melyet az ICF on Tour nemzetközi coaching road show hazai eseményén adtak át 2015. november 4-én, Budapesten. A rangos díj rámutat arra, hogy egy kreatív és jól képzett szakembereket foglalkoztató szervezet sikerességéhez nagyban hozzájárul a coaching szemléletű vezetés és szervezeti kultúra, amely még vonzóbb munkahelyet, emberközpontúbb légkört tud kínálni a tehetségek számára

54 cég 57 pályázata vehette át a Parlamentben a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A független szakértői testület javaslata alapján már 18. alkalommal díjaztak olyan vállalkozásokat, amelyek innovációra épülő, kiváló minőségű termékeikkel hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez és export törekvéseihez. Az idei év további újdonságokat, változásokat is hozott az immár „nagykorúvá" vált pályázati rendszer életében: az egyre erősödő piaci verseny szigorította a követelményeket

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény