Tovább csökkenhetnek a roaming-díjak Európában
Az Európai Bizottság napokban kiadott jelentése szerint mérséklődtek a barangolásos telefonhívások és SMS-ek díjai, de nem oldódott meg a verseny problémája az európai közösségen belül, hiszen az árak még mindig a kiskereskedelmi díjküszöbökhöz közelítenek. A Bizottság arra törekszik, hogy a barangolási és a nemzeti távközlési tarifák közötti különbség 2015-re a nullához közelítsen. A további egységes árcsökkenési folyamat másfél év múlva kezdődhet meg. Magyarország a soros elnökségi félév után is támogatja az európai mobilverseny erősítését
Elektromos motorkerékpárok Sárvárról

A Flextronics sárvári gyárában elkezdték a Brammo márkájú elektromos meghajtású motorkerékpárok szériagyártását. Az elektromos járművek piacán vezető szereplőnek számító amerikai Brammo cég Enertia típusú kétkerekűje megkapta a 2010-es év elektromos motorja díjat
Évtizedes adósságot pótolt a kormány a frekvencia-keretszabályok megalkotásával
A kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról, amelyek figyelembe veszik, hogy a frekvencia korlátos nemzeti vagyon és ezért a vele való gazdálkodás során a közérdek érvényesítése a legfontosabb szempont. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a közérdek az, hogy az eddig szabad frekvenciák arányos értékesítésével a kormányzat ösztönözze a beruházásokat, másfelől az, hogy a mobilpiacon minél nagyobb verseny alakuljon ki
Nagy hatásfokú teljesítménytekercsek járműipari alkalmazásra

A TDK-EPC Corporation kifejlesztette és forgalomba hozta VLM13580-D1 és -DR típusnevek alatt legújabb SMD teljesítménytekercseit, megnövelt névleges árammal és kiterjesztett működési hőmérséklettartománnyal. Az új tekercsek alkalmas a gépjárművek motorvezérlő elektronikai egységeiben használt DC/DC-átalakítókban a fojtótekercs szerepének betöltésére. A termékek sorozatgyártása 2011 októberében indul
10,8 milliárd kis- és közepes vállalkozásoknak
Kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak informatikai fejlesztésre, honlap készítésre, webáruház indításra, szoftver - hardver beszerzésre - ismertette Nyitrai Zsolt az Új Széchenyi Terv programját
Engedményözön a Farnelltől egész júliusban
Használja ki júliusban az online rendelése után járó nyári kedvezményeket a Farnellel! Rendeljen a Farnell weboldalán keresztül, használja a megadott utalványkódokat, és takarítson meg vásárlásai értékének akár 15%-át
Nulla széndioxid-emissziós ökoház a Sharptól

A Sharp Corporation befejezte kísérleti ökoháza építését az Oszaka városában található Green Front Sakai komplexumban, Japánban. Az épület 2011 júniusában kezdte meg működését, hogy megvalósulhasson a nagy cél: a zéró széndioxid-kibocsátású ház. A Sharp kettős célja az ÖkoHázzal egyrészt az áramfogyasztás minimalizálása, másrészt a kényelmesebb lakókörnyezethez való hozzájárulás volt
Fejlesztőkészletet mutatott be az Energy Micro energiahatékony termékekhez

Az Energy Micro kezdő fejlesztőkészletet jelentette be ARM Cortex-M3-alapú EFM32 Tiny Gecko sorozatú mikrovezérlőihez. Az EFM32TG-STK3300 cikkszámon forgalmazott, 69 USD ellenében hozzáférhető kit egymagában biztosít minden funkciót, amellyel rendkívül alacsony, konkurens rendszerekhez képest akár töredéknyi energiafelvételű beágyazott alkalmazások fejleszthető
A Fujitsu kifejlesztette a világ első tenyérvéna- és ujjlenyomat-felismerést ötvöző személyazonosító technológiáját

A Fujitsu Laboratories Ltd. bemutatta a világ első kombinált biometrikus személyazonosító technológiáját, amely a tenyérvénák mintázata és három ujj ujjlenyomata alapján végzi a felismerést. A tenyérvéna- és az ujjlenyomat-adatok együttes felhasználásával rendkívül gyorsan, két másodpercen belül azonosítani lehet egymillió ember közül a kívánt személyt
Az ipar leggyorsabb PXI oszcilloszkópja

A National Instruments az ipar legnagyobb sávszélességű PXI formátumú digitalizálójának megjelenéséről adott hírt, ezzel kiegészítve gyorsan bővülő, nagy teljesítményű PXI műszersorozatát. A világ vezető oszcilloszkóp gyártójával, a Tektronix-szal közösen fejlesztett NI PXIe-5186 digitalizáló a Tektronix, Enabling technológia segítségével akár 5 GHz sávszélességre és 12,5 GS/s sebességű mintavételezésre képes
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
National Instruments
-
A pendrájv sem csodaszer!




