Cikkek

Az erőművi beruházások és a villamos energia-ár kölcsönhatása

A britek döntöttek: a francia EDF vezette konzorcium (EDF, Areva, továbbá két kínai cég a CGNPC és a China National Nuclear Corporation) atomerőművet építhet Angliában, mely a tervek szerint 2023-ban kezdheti meg működését. A brit kormány 92,50 £/MWh-s kötelező átvételi árat biztosít az erőműnek az indítást követő 35 évre

Továbbra is Lendületben a Pannon Egyetem

A Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának támogatásával alapíthat kutatólaboratóriumot a Pannon Egyetem Mérnöki Karán Szilágyi Róbert Károly, a legkiválóbb fiatal kutatók egyike
Együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Pannon Egyetem között május 22-én Veszprémben

3700 Blu-ray lemeznyi adat fér el a Sony új kazettáján

A Sony és az IBM közösen fejlesztette ki a szalagos kazettát

Kis vastagságú NFC Z tengelyes antenna

A kompakt méretekkel és kisebb, mint 3,2 mm profilmagassággal rendelkező ZC1003HF-sorozatú z tengelyes antennák elérhetők a Premótól. A közeltéri kommunikációs technológiát (NFC-t) támogató antennák ideálisak kis vastagságú okostelefonok fejlesztői számára

Három Siemens vasúti biztosítóberendezést telepítenek Magyarországon

A Siemens Budapest IX. kerületét, Ferencvárost és Gyomát összekötő vonal két szakaszát – a Monortól Szajolig és a Szajoltól Gyomáig terjedő szakaszokat –, valamint a Ferencváros-Székesfehérvár vonalakat szereli fel ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2-es szintű berendezésekkel. A mintegy 60 millió euró értékű, uniós források felhasználásával megvalósuló beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt közbeszerzési pályázaton nyerte el a Siemens. A három szakaszt várhatóan 2015 végén adják majd át

Hat cég érdeklődött az új mobilos frekvenciák iránt

Várhatóan május második felében indul az új frekvenciasávok értékesítésére vonatkozó pályázat. A sávok elsősorban mobil szélessávú szolgáltatások nyújtására használhatók

Tehetségtámogatás a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

A Pázmány Péter Katolikus egyetemen befejeződött a TÁMOP-4.2.2/B-1062-2010-0014 számú, „Tehetségtámogatás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kilenc tudományágában" című projekt, amelynek átfogó és általános célja a tehetségtámogatás feltételeinek biztosítása, a minőségi tudományos utánpótlás-nevelés fejlesztése volt. A két éves időtartamra tervezett projekt legfontosabb küldetése az volt, hogy lehetőséget adjon a doktoranduszok, valamint a tehetséges graduális hallgatók számára is, hogy kutatási eredményeiket publikálják, különböző tudományos konferenciára eljussanak, összemérhessék magukat hasonló témában kutató külföldi hallgatókkal, szakmai ismeretségeket kössenek, és személyes tapasztalatok útján belekóstolhassanak a nemzetközi tudományos életbe

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény