FőoldalÜzletGépjármű inverterek gyártása kezdődik Székesfehérváron
2023. november 14., kedd ::

Gépjármű inverterek gyártása kezdődik Székesfehérváron

A japán Denso cég 30 millió eurós beruházással inverter gyártást indított Székesfehérváron

Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. korábbi elnöke videóüzenetében kiemelte, hogy a dízelmotor alkatrészek gyártása után Székesfehérvár az elektrifikáció európai bázisa is lesz a cég számára, így továbbra is rendkívül fontos szerepet tölt be a Denso európai tevékenységében. Takeucsi Kacuhiko, a Denso elektrifikációs üzletágának vezetője pedig arról beszélt, hogy sok európai gyártó fejleszt elektromos járművekhez invertereket, így nagy piaci versenyben kell helyt állniuk. A magyarországi cégben most elektromos, illetve hibrid hajtású Toyota járművek számára 5. generációs inverter gyártását kezdték meg

1994-ben választotta ki Denso hazánkat európai gyáruk helyszínéül, és a Denso Gyártó Magyarország Kft. 1997 óta van jelen Székesfehérváron. Ez a vállalatcsoport egyik legnagyobb gyártóbázisa Európában. Két tényező miatt döntöttek Székesfehérvár mellett: a város és a kormány teljes támogatása, valamint az emberi erőforrás megléte. Több mint 30 év telt el azóta, és a magyar kormány folyamatos támogatásával fejlődtek tovább, globálisan itt vannak a legváltozatosabb technológiáik és készségeik. A székesfehérvári Denso gyár alapításakor a foglalkoztatottak létszáma 200 fő volt, ez mára 4500-ra, vevőik száma egyről 34-re, a beszállítók száma 23-ról 87-re bővült. A nyilvános cégadatok szerint a Denso a március végén zárult legutóbbi üzleti évben 681 millió euró (259 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 13,5 millió euró (5,1 milliárd forint) nyereséget ért el.

Kép: www.denso.com

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény