FőoldalÜzletA szén melléktermékeiből ritkaföldfém termelhető ki
2016. október 20., csütörtök ::

A szén melléktermékeiből ritkaföldfém termelhető ki

Könnyen elképzelhető, hogy a hamu- és salaklerakók lesznek a jövő ritkaföldfém bányái. Bár igen fontosak napjaink elektronikai készülékei számára a ritkaföldfémek, nevükhöz híven elég kevés található belőlük a földkéregben. Arra a néhány helyre, ahol koncentráltan és gazdaságosan kitermelhető módon elérhetők gyakorlatilag Kína már rátette a kezét

Például a szkandium és ittrium bányászat 90 százalékát Kína végzi. Most úgy tűnik, van lehetőség a monopólium megtörésére. A kutatók szerint a megoldást a szén melléktermékeinél kell keresni.

Az USA-ban évente 5 százalékkal növekszik a kereslet, így igen sürgető az alternatívák megtalálása. Éppen ezért az Egyesült Államok minisztériumként funkcionáló Energiaügyi Hivatala kutatáshullámot indított el annak érdekében, hogy növelje a ritkaföldfémek előállításának mértékét. Evan Granite, a Hivatal vegyészmérnöke szerint ami a földkéregben van, az elválaszthatatlanul kapcsolódik a szénhez is. A szénhasználat minden egyes lépése, így a bányászat, a tisztítás és az égetés is ritkaföldfémmel dúsított anyagokat hoz létre. Granite ötlete az, hogy a jelenleg hulladéktárolókban raktározott, feleslegesnek ítélt melléktermékeket összegyűjtsék, majd gazdaságos és környezetbarát módon használható fémmé alakítsák. Az Egyesült Államokban a szénerőművek 130 millió tonna hamut és pernyét termelnek évente.

A gazdasági előnyök rendkívül meggyőzőek. A Duke Egyetem egyik tanulmánya rámutatott, hogy az Appalache-hegységben és a wyomingi Powder-folyó medencéjében kibányászott szén elégetése után több milliárd dollár értékű ritkaföldfém marad felhasználatlanul. A drága anyagok kinyerése pedig egyáltalán nem lehetetlen. Sarma Pisupati, a Pennsylvaniai Állami Egyetem szakértője szerint a nyers pala ammónium-szulfát oldószerrel történő öblítése segíthet összegyűjteni a szénfeldolgozás korai fázisában keletkező ritkaföldfémeket.

Az USA Energiaügyi Hivatala várhatóan a következő években megkezdi a szénüzemekben történő tesztek lebonyolítását.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény