FőoldalÜzletHazánkba érkeztek a LENOVO okostelefonjai
2014. szeptember 18., csütörtök ::

Hazánkba érkeztek a LENOVO okostelefonjai

A Lenovo Budapesten mutatta be legújabb okostelefonjait, többek között két zászlóshajó termékét, az idén a Mobile World Congressen debütáló Lenovo S860-at és S850-et, melyek a mai naptól már elérhetőek a vállalat kiemelt partnereinél

A vállalat azután döntött az új termékportfólió hazai bevezetése mellett, miután az EMEA régióban több mint 1 milió okostelefont értékesítettek 2014 második negyedévében. Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón a vállalat új termékportfóliójának bemutatása mellett, kiemelte, hogy nem titkolt céljuk - a PC elsőséghez hasonlóan - kiemelkedő pozíciót szerezni a hazai okostelefon szegmensben.

A termékbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón az újonnan bemutatott okostelefon modellek mellett, szó esett a vállalat jövőbeni terveiről, az okostelefon szegmensben megcélzott eredményekről, a Motorola akvizícióról, valamint a saját fejlesztésű applikációkról is.

A Lenovo megközelítőleg három éve kezdte meg okostelefonjainak forgalmazását, először csak Kínában, majd a világ számos országában és a mai naptól már hazánkban is elérhetőek a cég legújabb modelljei. A vállat ügyvezetője, Lukács Anita pozitívan és optimistán tekint a jövőbe, hiszen a Lenovo az elmúlt negyedévben Kínában az első helyet szerezte meg az okostelefon szegmensben. Ráadásul a vállalat folyamatosan terjeszkedik, míg kezdetben csak Kínában voltak elérhetőek az okostelefonjai, ma már Ororszország, Ukrajna, Románia, Csehország, Görögország és Szerbia, valamint hazánk is csatlakozott a globális piachoz. Lukács Anita elmondta „ma már a leggyorsabban növekvő okostelefon gyártó vagyunk a világon, 4,6%-os piacrészesedéssel, amely számokban több mint 50 millió eladott okostelefont jelent."

A sajtótájékoztatón szó esett a régóta kérdéses Motorola akvizícióról, amelyről Lukács Anita a következőképpen nyilatkozott: „az akvizíció nem titkolt célja az volt, hogy a vállalat azokon a területeken is, ahol a Lenovo konzumer márkaként még nem túl erős, megkezdődhessen az okostelefonok forgalmazása." A vállalat a Motorola megvásárlásával a jövőben egyszerűbben érheti el az amerikai, valamint a nyugat-európai piacot is. Kiderült, hogy a cég megtartja az említett piacokon a Motorola nevet, és az okostelefon kínálat egy külön szegmensét fogják képezni ezen termékek. Az akvizíciónak köszönhetően a Lenovo már a harmadik legnagyobb okostelefongyártó lesz és, ami talán még ennél is fontosabb, hogy a termékfejlesztés terén a Google lesz a vállalat hosszútávú együttműködő partnere.

„Így nem meglepő, hogy a Lenovonál már régóta vártunk erre a pillanatra, hogy a magyar piacra is belépjünk - a külföldön már jól ismert és népszerű – okostelefonjainkkal. Terveink között szerepel, hogy számos új modellt vezessünk be a hazai piacra 2014 év végéig bezárólag, amelyek között reményeink szerint mindenki megtalálja a számára legtökéletesebb darabot. A most debütáló modellek között megtalálható két zászlóshajó termékünk a Lenovo S860 és S850, de év végére hazánkba is megérkezik a 2014-es IFA-n bemutatott díjnyertes csúcsmodelljeink, a Lenovo Vibe Z2 Pro és a Vibe X2." – mondta el a sajtótájékoztatón Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az est további részében szó esett arról, hogy a Lenovo egyre nagyobb hangsúlyt fektet a saját applikációk fejlesztésére, amelyek minden Lenovo készüléken elérhetőek. Lukács Anita elmondta, hogy „eddig összesen 5 milliárd Lenovo App-ot töltöttek le a felhasználók, ami átlagosan naponta 24 millió letöltést jelent." A vállalat legfontosabb alkalmazásai azoknak szólnak, akik aktívan ki szeretnék használni a telefonjuk kínálta lehetőségeket. A SHAREit app segítségével egyszerűen és gyorsan megoszthatjuk fotóinkat, alkalmazásainkat - mindezt hálózati költségek és WiFi nélkül -, amelynek sebessége hatvanszor gyorsabb, mint a Bluetooth. A SYNCit alkalmazás segítségével egyszerűen elmenthetjük és visszaállíthatjuk a kapcsolati adatainkat, az SMS-eket és a híváslistánkat is. Míg a SECUREit app megoldást kínál a rosszindulatú vírusok és kódok ellen. A SNAPit és SEEit alkalmazások pedig a fotózást teszik igazi élménnyé, köszönhetően a különböző effekteknek, szerkesztési funkcióknak. A Lenovo saját márkás applikációinak használata megkönnyíti a mindennapokat, a felhasználói élményt hatékonyabbá és biztonságosabbá téve ezzel.

A teljes Lenovo okostelefon portfólió igen széles skálát ölel fel. Termékek között kaphatóak egyaránt a belépőszintű és középkategóriás modellek, valamint a csúcsteljesítményű készülékek is, amelyek között biztosan mindenki megtalálja magának a legmegfelelőbb darabot.

S860

A nagy teljesítményű, egész napos használatra alkalmas telefont kereső mobil felhasználók igényeinek kielégítésére kifejlesztett Lenovo S860 kiemelkedő, 40 napig terjedő készenléti időt és 3G hálózaton keresztüli, 24 óráig terjedő beszélgetési időt, valamint az alkalmazások gyors egyidejű futtatásához – beleértve a videók és más multimédiás tartalmak lejátszását – négymagos processzort és 2 GiB-os RAM-ot kínál. Az S860 nagykapacitású akkumulátora még a felhasználók más eszközeinek útközben való feltöltését is lehetővé teszi a mellékelt mikro USB kábel segítségével. A vállalat zászlóshajó modelljével egy olyan okostelefon érkezik a hazai piacra, amellyel nem kell kompromisszumot kötniük a felhasználóknak, és beérniük az átlagossal. A felhasználók az új S860 4000 mAh-es akkumulátorának köszönhetően egyetlen töltéssel akár 3 napon át élvezhetik a korlátlan és kimeríthetetlen energia kínálta szabadságot. A Lenovo S860 egy olyan okostelefon modell, amely megtestesíti mindazt, amire mindenki várt, kimeríthetetlen és erős belső, stílusos kivitelben.

S850

A divatos eszközöket kedvelő felhasználók szeretni fogják a Lenovo S850-et feltűnően vékony és könnyű, teljesen üveg kiviteléért. A letisztult kivitelezés egy igazi igáslónak ad otthont, amely négymagos MTK processzorral, 13 MP-es hátoldali és 5 MP-es előlapi kamerával, valamint a tartalmak nagy felbontásban való megtekintésére nagyméretű, 5 hüvelykes kijelzővel érkezik hozzánk.

A Lenovo okostelefon modelljei a Média Markt, az Extreme Digital, az Expert Magyarország, az Euronics és a BestByte üzletekben vásárolhatóak meg. A jövőben várhatóan további partnereknél és szolgáltatóknál lesznek elérhetőek a Lenovo okostelefonjai.

A Lenovo honlapja

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény