FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: kína

kína

Kína immáron egyáltalán nem számít olcsónak a feldolgozóipar számára. Az emelkedő költségek pedig arra kényszerítik a termelőket, hogy új célországot találjanak

Kína a hetedik legnagyobb beruházó Franciaországban

Megérkezett Kínába az a tíz magyar egyetemi hallgató, akik idén sikerrel pályáztak a világ egyik vezető telekommunikációs cége, a Huawei Technologies által meghirdetett kínai ösztöndíj programra. Idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, az Óbudai Egyetemről és a győri Széchenyi István Egyetemről érkeznek a nyertes diákok, akik Kína legmodernebb infokommunikációs technológiáit fogják majd tanulmányozni. A közel 3 hetes kínai programon a csoport látogatást tesz a Pekingi Idegennyelvi és Kulturális Egyetemen és az infokommunikációs vállalat 30 ezer fős, dél-kínai központjában, Shenzhenben, ahol szakmai tréningen vesznek részt a csapatok a laboratóriumokban, bemutatótermekben

Sikerrel zárult az eddig az OSRAM leányvállalataként működő LEDVANCE cég eladása. A vevő egy kínai befektetési konzorcium, amelynek tagjai a stratégiai befektető IDG Capital, a LED gyártó MLS CO. LTD. (MLS) és a Yiwu állami vagyonkezelő központ. Az átvétel gazdasági szempontból 2017. március 1-jétől hatályos. Erre az illetékes hatóságok jóváhagyásai miatt kellett mostanáig várni

A Siemens megrendelést kapott a Nanjing Metro Corporation cégtől, hogy a Nanjing-GaoChun LuGao szakasz 52 kilométer hosszú vonalát szerelje fel a Trainguard MT elnevezésű automatikus vonatvédelmi rendszerrel. A Siemens itt első ízben alkalmazza az LTE rádiós technológiát tömeges adatok valós időben történő átvitelére. A vonal a déli Gaochun körzet hat állomását köti össze a megaváros (Nanking) központjával. A 2017 végére tervezett üzembehelyezést követően a szerelvények 120 km/óra csúcssebességgel fognak közlekedni ezen a szakaszon

Az USA után Kína is előállított egy hordozható, nagyteljesítményű, rádiósugarakkal működő védő-támadó eszközt

Cél, hogy a Tsinghua Unigroup 2020-ra a világ harmadik legnagyobb chipgyártója legyen

Az USA belegyezésével elhárult a legfőbb akadálya annak, hogy kínai kézbe kerüljön az egyik legjelentősebb robotikai vállalat

A kínai vezetés szerint csak biztosítható a digitális nemzetbiztonság. Azonban az országot rosszul érintené, ha ezért az amerikai nagyvállalatok testületileg faképnél hagynák

A Lattice Semiconductort felvásárló alap mögött a kínai kormány áll, ami nemzetbiztonsági kockázatokat jelent

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény