FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: robot

robot

A festési alkalmazások automatizálása korábban igen körülményes volt, ezért a KUKA és partnere, a Dürr koprodukciójának eredményeként megszületett, ready2_spray fantázianevű festőrobot igazi újdonság az iparágban. A ready2_spray egy nagy teljesítményű, mégis egyszerűen használható és igen költséghatékony megoldás, amely globálisan elérhető és használatba vehető

A Loctite 200 D-Series adagolórobotok munkaterülete 200×200×50 mm (x-, y- és z-irányban), és olyan funkciókat támogatnak és kiegészítőkkel érkeznek, amelyek kifejezetten a ragasztóadagolási feladatokra vannak optimalizálva. Az alacsony áron forgalmazott asztali robot 3-tengelyes vezérléssel rendelkezik, 120/230 VAC hálózati feszültségről működik, és 24 VDC kimeneti jelszintet támogat

A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak „Robotvezérlés AR-szemüveggel” elnevezésű győztes projektje a robotika oktatás területén, valamint az orvosi műtétek távvezérlésének irányába is tesz jelentős lépéseket

Továbbra is a kecskeméti Mercedes-Benz gyár marad a CLA bölcsője: a 2013-ban piacra dobott CLA Coupé nagy sikere után most a kompaktautó-modell második generációjának gyártása veszi kezdetét, elődjéhez hasonlóan kizárólagosan Kecskeméten

Az igus® az első lineáris, moduláris készlet delta robotok számára. A három darab, előszerelt drylin® ZLW fogasszíjas tengelyből és NEMA léptetőmotorból/enkóderből, igubal® dupla illesztésből és megfelelő adapterlemezekből álló drylin® delta robot gyorsan és könnyen összeszerelhető. Az alumíniumra és műanyagra épülő, kistömegű felépítésnek köszönhetően a rendszer felvételi sebessége percenként 60-ra rúg, a telepítési terület átmérője akár 380 mm. A teljes kinematikai rendszer telepítésre kész vagy készletállapotban is megrendelhető. A drylin® delta robotok főbb műszaki jellemzői: költséghatékony alternatíva a hagyományos delta kinematikai rendszerekre, készre szerelt rendszer a drylin® moduláris készletben, a rendszernek nincs szüksége kiegészítő kenőanyagra, karbantartásigénye minimális, a párhuzamos kinematikai elrendezésnek köszönhetően gyors mozgásra képes,
kompakt és kistömegű kialakítás. A delta robotokat az iparban különböző pick & place feladatokhoz, szortírozáshoz, szereléshez, összekötéshez, anyagmozgatáshoz használják legfőképpen. Az igus honlapja

A Gyermelyi Zrt. 2018-ban 7,2 milliárd forintos beruházással egy új tésztagyárat épített, amellyel a gyár kapacitása évi 70 000 tonnára duplázódott. Az új üzem mellett felépült egy 11 600 raklap befogadására alkalmas automata magasraktár is, amelyet teljes mértékben az ABB technológiájával automatizáltak. A tésztagyártó ezzel a kelet-közép-európai régió meghatározó tésztagyártó központjává vált

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában – derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott felidézni olyan esetet, amikor MI-alkalmazást használt, a megkérdezettek 80%-a a technológia szélesebb körű elterjedésére számít

Magyarországon is javában tart a negyedik ipari forradalom, amely nem csak az iparban, hanem az oktatásban is megköveteli az okos eszközök minél szélesebb körű használatát. Az NI Hungary Kft. létrejötte óta elkötelezett támogatója az ilyen típusú gyakorlatorientált oktatásnak, ezért több mint 15 éve a robotprogramozás elsajátítását lehetővé tevő eszközökkel folyamatosan támogatja az alap- és középfokú oktatási intézményeket - hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumában november 8-án megtartott sajtótájékoztatón

Fredrik „Benke” Rydman, a híres svéd koreográfus, az új, rendhagyó előadásának Stockholmban tartott premierén kifinomult páros táncot adott elő az ABB 900 kg-os IRB 6620-as ipari robotjával. A művészi előadás a technológia, az automatizálás és a mesterséges intelligencia változó társadalmi szerepére, illetve az ember és a robot közötti együttműködésre kívánja ráirányítani a figyelmet. A premier, amelyet a közönség hosszas tapssal fogadott, kivívta a kritikusok dicséretét is

A Netlife Robotics bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot, és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény