Érdekes találmányok a 2018-as CES-en

Elektronet logó
Microchip-2024-March-emag
Friss híreink 2024. március 29.

Érdekes találmányok a 2018-as CES-en

A fogyasztói elektronika talán legnagyobb kiállításán idén is szerepelt néhány nem létfontosságú találmány. Ezek közül mutatunk be párat – akár lehet őket követni is



A Siemens metróvonalat villamosít Indiában

Az indiai Metro Link Express for Gandhinagar and Ahmedabad (MEGA) tömegközlekedési vállalat a Siemenst bízta meg azzal, hogy a metróvonal egy 39,2 kilométer hosszú szakaszát villamosítsa Ahmedabadban, India egyik nagyvárosában. A jelenleg építés alatt álló vonal két közlekedési folyosón fogja szállítani az utasokat Ahmedabad városában: kelet-nyugati és észak-déli irányban



Első az osztott intelligenciájú folyamatirányítási rendszerek globális piacán

Mint azt a „Distributed Control Systems Global Market 2016-2021” című jelentés is megerősíti, a különféle iparágakban közel 20%-os piaci részesedéssel rendelkező ABB piacvezető a digitális vezérlés és automatizálás területén



További leépítések az IBM-nél

Ezúttal a globális technológiai szolgáltatások – vagyis a kiszervezés – területén. Nagyjából 30 ezer dolgozó féltheti az állását, közülük csak 9 ezer számíthat a cégen belüli áthelyezésre



Lokáció alapú hangrögzítés és kémkedés a felhasználók után

A Kaspersky Lab kutatói felfedeztek egy rendkívül fejlett mobil kártevőt, amely 2014. óta aktív és kifejezetten a célzott kiber-megfigyelésre tervezték Android eszközökre. A károkozó, amelynek a neve Skygofree, eddig soha nem látott összetevőket tartalmaz, mint például lokáció-alapú audio felvevő egységet, amely képes hangrögzítésre a fertőzött készülékeken keresztül. A kémprogram olyan weboldalakon terjed, amik mobilhálózati oldalnak álcázzák magukat


Az Elektronet legfrissebb száma
Az Elektronet a Facebookon!
InnoElectro 2024 – emag
IOT LIVE SHOW 2024 emag
ELEKTRONET – Heiling Média Kiadó © 2024 Leiratkozás
Amennyiben az e-mail nem jelenik meg hibátlanul, klikkeljen ide a webes verzióért
Elektronet