FőoldalÜzletAz Oculus is saját kijelzőben gondolkodik
2016. október 19., szerda ::

Az Oculus is saját kijelzőben gondolkodik

Egy ír startupot vásárolt fel a Facebook tulajdonában lévő cég. A felvásárlás célja nyilvánvaló: az Oculus saját fejlesztésű kijelzőt tenne VR-szemüvegének egyik következő generációjába, így javítva a termék versenyképességén és élettartamán

Az InfiniLED nevű ír startup 2010-ben alakult, ekkor fotonikával, illetve mikro- és nanoelektronikával foglalkozó szakemberek egy csoportja kivált a Corkban található Tyndall Nemzeti Intézetből, melynek célja egy saját kijelzőtechnológia kifejlesztése volt. Az ILED név alatt futó projekt egy az LCD-nél energiatakarékosabb, az OLED-nél tartósabb, jól skálázható, nem utolsó sorban pedig olcsóbban gyártható panel kifejlesztését tűzte ki mérnökök elé.

Az ILED részletesebb felépítése egyelőre nem publikus, de az InfiniLED oldalán található rövid ismertető alapján a koncepció leginkább micro-LED-hez hasonlítható. A micro-LED esetében egyetlen pixel két piros, két zöld, és két kék színű apró LED-ből áll. Mindez szükségtelenné teszi a különálló háttérvilágítás alkalmazását, miközben a pixelenként állítható fényerő energiatakarékosabb működést, magasabb kontrasztot és kilencszer nagyobb fényerőt biztosít. Mindez ígéretesen hangzik, de egyelőre problémát jelent a gazdaságos gyártás, a széles körben elérhető gyártósorokon ugyanis rossz a micro-LED panelek kihozatala, az eszközök átalakítása pedig komoly költségekkel járna. A fő kérdés tehát, hogy az ILED hogyan próbálja megkerülni a problémát, esetleg talált-e az InfiniLED egy alternatív megoldást, amivel megfelelő szintre hozható a gyártás. Az Oculus helyzetét könnyítheti, hogy a VR-szemüveg két kisebb, 90 milliméter átmérőjű kijelzőt alkalmaz, ami valamelyest mérsékelheti a gyengébb kihozatal problémáját.

A micro-LED-re hajazó megoldásokban egyébként nem csak az Oculus lát fantáziát, korábbi hírek szerint az Apple is invesztált már az alternatív kijelzőtechnológiába. A kaliforniai vállalat még 2014-ben vásárolta fel a micro-LED-del foglalkozó LuxVue-t, ami mellé tavaly a Qualcomm tajvani laboratóriumát is hozzácsapta. Az Apple állítólag már jövőre bevetné a micro-LED-et, elsőként a harmadik generációs Apple Watch kaphatja meg a kijelzőt, mivel az okosórához szükséges kisebb képátlóval itt is kordában lehet tartani az eleinte várhatóan gyengébb kihozatalt.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény