FőoldalÜzletTovább késik a TSMC 16 nanométeres eljárása
2015. január 22., csütörtök ::

Tovább késik a TSMC 16 nanométeres eljárása

A világ legnagyobb bérgyártója azt ígéri, hogy a harmadik negyedévben beindulnak a gyártósorok

A tajvani TSMC bejelentette, hogy néhány hónappal későbbre, a harmadik negyedév végére csúszik a 16 nm-es tömeggyártás indulása. Az előző csúszást még októberben jelentette be a gyártó, akkor a második negyedév elejéről a harmadik negyedév elejére tolódott ki a gyártás. A cég bejelentése szerint még az idén mintegy 50 különböző processzor gyártása indul be 16 nm-en, legalábbis ennyi fog eljutni az első komolyabb, tape-out fázisig az év végére. A partnerek már sorban állnak a következő generációs technológiáért.

A TSMC bérgyártóként rengeteg különböző igénynek kell megfeleljen, az okostelefonos lapkák esetében például a fogyasztás az elsőrendű szempont, a maximális órajel nem olyan kritikus. Ezzel szemben a GPU-k, vagy az ARM-os szerverprocesszorok egészen más optimalizációt igényelnek, amelyre a processzortervezésen túl az eljárásnak is optimalizálnia kell. Ezért a cég hagyományosan több, azonos csíkszélességű, de más típusú processzorokhoz finomított eljárást kínál a partnerek számára.

A gyártás első hullámában a 16nm FinFET indul be (CLN16FF kóddal), amely a 20 nm-eshez képest alacsonyabb fogyasztást és kisebb fizikai méretet hoz majd. A második generációs, módosított 16nm FinFET Plus eljárás valamivel később érkezik, ez még alacsonyabb fogyasztást és magasabb sebességet ígér, viszont nem nyújt érdemi zsugorodást a jelenlegi 20 nm-hez képest. A harmadik hullám a szuperalacsony fogyasztásra optimalizált ULP node. Ennek tranzisztorai extrém alacsony feszültség (0,6 V) mellett is tudnak kapcsolni, cserébe az elérhető maximális órajel erősen korlátozott.

Ami a nagy teljesítményre optimalizált node-ot illeti, a TSMC szerint a 16nm FinFET Plus tranzisztorok „valószínűleg az egyik legjobb teljesítményt nyújtják a világon", és kiválóan alkalmasak nagy teljesítményű lapkák gyártására is. A cég vezetése azt is elárulta, hogy a FinFET Plus node kidolgozásában szorosan együttműködtek az ARM Holdings-szal és kimondott cél a szerveres piac meghódítása is az új generációs, 64 bites processzorokkal.

A fenti optimista megnyilvánulásokkal nem mindenki ért egyet. Egyes iparági források szerint a bejelentettnél sokkal komolyabb problémákkal néz szembe a TSMC új eljárása, a termelés felfutása előtt komoly akadályok vannak. A WCCF Tech cikke saját belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy 2015-ben már nem indul be a 16 nm-es gyártás, betudhatóan a vártnál súlyosabb műszaki problémáknak.

További információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény